Hozd a formád Szent László! 2014

 

2014. február 15-én került megrendezésre a Hozd a formád Szent László! rendezvénysorozat játékos sportvetélkedője a Türr István Sportcsarnokban. Először fordult elő, hogy ezen a rendezvényen száznál is többen vettek részt a játékokban (a Szent László ÁMK diákjai és szüleik).

 

A "Hozd a formád!" elnevezésű sorozatnak egyébként ez csak az egyik állomása, ennek a sorozatnak a része a horgászverseny, és lesz majd túra és kerékpározás is (ha nem mossa el az eső, mint történt az az előző tanévben...:) :) )


Fél 9-től regisztrálhattak a versenyzők, majd bemelegítés következett. 9 órakor kezdődött a verseny, melyre közel 110 fő nevezett, gyerekek, felnőttek vegyesen. A sorversenyen gyorsasági és ügyességi feladatok is voltak, melyeket nagyon élveztek a versenyzők. Versenyen kívül megrendeztük a kötélhúzó versenyt is, mely nagy sikert aratott a versenyzők és a nézők körében egyaránt.


Az első helyezett csapat tortát és oklevelet, a 2. és 3. helyezett csapat oklevelet kapott. Minden résztvevő gyümölcsöt kapott a verseny végén.


Szeretném megköszönni minden résztvevő kolléga segítségét, különösen Németh Attila és Németh-Román Beáta munkáját, akik a versenyfeladatokat összeállították és a versenyt levezényelték.

 

Jánosi László
szervező