Köszöntő

Sunday, 21 January 1900

Versenyeredmények

 

Március elején több versenyen is eredményesen szerepeltek az ÉZI diákjai. Pataki Panna a városi szavalóversenyen korcsoportjában a rangos második helyezést szerezte meg (felkészítő tanára Márity Andrea).

 

Karl Áron nemzetközi zenei versenyen szerepelt a vajdasági Topolyán. Csellójátékát a zsűri a második helyezettek közé sorolta. Tanára Szécsényi Hilda. Ugyanezen a versenyen a hegedűsök között az első helyezettek között végzett Laskai András, aki a Liszt Ferenc AMI-ban Lovretity Erika növendéke. 

 

Ezen a hétvégén Baján is rendeztek területi versenyt, amelyre ezúttal négykezes és kétzongorás műsorszámokat vártak. Blank Berta és Ölveczky Emma az első helyezettek csoportjába került (felkészítőjük Bencses Anikó), míg Kereskedő Petra a tanárával, Kunosné Dankó Ilonával szerepelt. Pontszámuk alapján őket a második helyezettek csoportjába sorolták.

 

Valamennyiüknek szeretettel gratulálunk!

 

A fényképek, oklevelek ITT láthatóak.