Győrfi Tamásné

Győrfi Tamásné vagyok, a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán végeztem tanító – művelődésszervező szakon, ember és társadalomismeret műveltségi területen. Diplomám megszerzése óta az ÉZI-ben tanítok. Kezdetben harmadik és negyedik osztályban, majd miután bevezettük iskolánkban a nagyfelmenő rendszert, elsőtől negyedik évfolyamig kísérem végig a gyerekeket.

Célom, hogy a gyerekek örömüket leljék mindennapi tevékenységeikben, jókedvűen, felszabadultan járjanak iskolába. Öröm legyen számukra az olvasás, írás, számolás elsajátítása, a biztos alapok megszerzése a négy év folyamán. Fontosnak tartom a tanítványaimmal való személyes kapcsolat kialakítását, az érzelmi biztonságot nyújtó légkör kialakítását.

Törekszem a szülőkkel való együttműködésre is, mert hiszem, hogy ebben a hármas egységben – szülő, gyermek, tanító – tudunk igazán eredményes oktató, nevelő munkát elérni.