Szent László ÁMK

Lukin László Ének-zenei Általános Iskolája és

Alapfokú Művészeti Iskolája

Balázs Imre József látogatása

Balázs Imre József erdélyi költő látogatott el szeptember 8-án, pénteken az ÉZI-be. A lépcsős termet megtöltő alsósoknak hozott válogatást a saját gyerekverseiből, amelyeket nemcsak elszavalt, de a keletkezésük körülményeiről is beszélt, sőt, néhányat közülük saját gitárkíséretével el is énekelt. A József Attila-díjas versíró rövid bajai látogatása során találkozott a Szent László ÁMK és a III. Béla Gimnázium diákjaival is, és a nagyközönség számára is tartott előadást a Bácskai Kultúrpalotában.