Az első lépés
2018. szeptember 4-én felső tagozatos diákjainkkal a Belvárosi templomban Dr. Kosóczki Tamás orgonaművész koncertjén és hangszerbemutatóján vehettünk részt, mely igazi koncertélményt nyújtott. A Baja Tv, valamint saját lelkes kollégáink segítségével a gyerekek kivetítőn követhették Tamás bácsi lábtechnikáját.
A zeneszámok között Esterházy-darabot is hallhattunk, ami azért külön kincs, mert csak nekünk, csak erre a napra írta át az előadó a zeneszerző egyik művét orgonára, amit a művész eredetileg nem erre a hangszerre tervezett.
Hálás köszönetünk mindenkinek, aki lehetővé tette a program megvalósulását.
A második lépés
Szeptember 5-én Hajósra kirándultak a felső tagozatosok, ahol megismerkedtek a barokk építészet egyik környékbeli jeles épületével, a hajósi érseki kastéllyal, mely fennállása során több funkciót is betöltött.
A kastély a 2010-es felújítás óta szeretettel várja az érdeklődő diákokat, felnőtteket.