Szent László ÁMK

Lukin László Ének-zenei Általános Iskolája és

Alapfokú Művészeti Iskolája

Szépül az iskola

Kedves szülők és gyerekek! Szeretnénk elmondani és megmutatni Nektek, hogy mennyire várunk benneteket és mit teszünk azért, hogy szebb és hangulatosabb iskola fogadjon mindenkit. Az épület falain belül napi szintű szorgos munka folyik. A megsárgult ajtók újra fehérek lettek. A lépcső és a falszegélyek festése megújult. A folyosón és a tantermekben lévő megkopott lambéria falvédők a friss lakkozástól ismét fényesen csillognak. A biológia terem alapos felújításon esett át. A fal fehérebb lett, a szekrények festése, illetve lakkozása is sorra került, valamint a parketta is szebben fénylik a három rétegű lakkozástól. Csinosodik a konyha, az ebédlő, a vizes blokkok valamint két AMI-s terem is. Tervezzük még az elkövetkező hetekben az érkező elsősök osztálytermének festését valamint a főbejárati aula felújítását. Köszönjük a Szent László ÁMK vezetésének a támogatását, hogy lehetőséget biztosítottak az ilyen volumenű munkák kivitelezéséhez. Sok szeretettel várunk vissza TITEKET!!!