Az ÉZI elsős osztályának csütörtöki vendégei Dóri és terápiás kutyája, Zsófi voltak. A hosszabb távra tervezett közös munka egy ismerkedős órával kezdődött, ahol minden gyerkőcnek lehetősége adódott a bemutatkozásra. A szabályok ismertetése és rögzítése fontos mozzanat volt ezen a napon, ugyanis a gyerekek már nem csak önmagukért felelősek, hanem négylábú társukért is. Ez egy hatalmas és felelősségteljes feladat mindenki számára, éppen ezért a falra függesztett plakát is emlékezteti őket nap mint nap arra, hogy milyen előírásokat kell betartaniuk a gördülékeny munka érdekében. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a gyerekek már ilyen idős korban megismerkedjenek a felelős állattartással, ezért a következő héten erre is sort fogunk keríteni. Az alapozó órák után, szeptembertől már kutyával asszisztált órákkal folytatjuk a közös munkát.
Vicus néni