Szent László ÁMK

Lukin László Ének-zenei Általános Iskolája és

Alapfokú Művészeti Iskolája

Bélyeg-világkiállítás

Április 2-án Budapesten jártunk a HUNFILEX 2022 Bélyeg-világkiállítás ifjúsági napján. A kiállítást a Groupama Arénában rendezték meg, ami a gyerekeknek különleges helyszínt jelentett. Sajnos, a pályára nem lehetett lemenni, nem lehetett közelről megnézni. A kiállítás jelentőségét mutatja, hogy bélyeg-világkiállítást utoljára 1971-ben rendeztek Magyarországon.
Érkezés és a köszöntés után a gyerekek kisebb csoportokban, vezetéssel nézték meg a kiállítást. A csoport vezetője néhány érdekes kiállított anyagot mutatott meg, mesélt az ott látható bélyegekről, bemutatta a postatörténeti vonatkozásokat. Közben néhány külföldi gyűjtő vagy bélyegkereskedő bélyegeket, blokkokat, különleges borítékokat osztott a gyerekeknek. Meglátogattuk a PÁTRIA Filatéliai Egyesület pavilonját, ahol ajándékokat kaptak.
A kiállítás megtekintése után került sor a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Ifjúsági Szakosztálya által kiírt pályázat eredményhirdetésére. Iskolánkból Kerekes Jonatán vehette át az ajándékot.
A program utolsó részében csapatokat alkottak a gyerekek, s versenyeztek egymással. Jutalmul bélyegcsomagokat kaptak. Lehetett képeslapot is írni, amelyre különleges bélyeg és bélyegző került a kiállítás tiszteletére.
A rendezvényt meglátogatta Homonnay Géza, a MABÉOSZ elnöke, aki köszöntötte a gyerekeket.
A gyerekek jól érezték magukat, sok ajándékkal tértek haza, s bepillantást nyertek egy különleges világba.

Radváné Bartos Erzsébet