Szent László ÁMK

Lukin László Ének-zenei Általános Iskolája és

Alapfokú Művészeti Iskolája

„Még följebb képzetem”

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója előtt tisztelegve Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata a Bajai III. Béla Gimnázium szervezésében rendezte meg a „Még följebb képzetem” elnevezésű játékos vetélkedőt. Iskolánk is jelentkezett egy 3 fős csapattal; Barkuti Levente és Farkas Rafael 6. osztályos, valamint Aladics Ábel 5. osztályos tanulóink részvételével.
A gyerekek kreativitáson, megfigyelésen, előzetes tudáson, logikai képességeken alapuló, változatos feladatokat kaptak; amelyeket nagy lelkesedéssel, jól együttműködve oldottak meg. Az eseményt színvonalas vers előadások, zene és énekszó is színesítette mindenki nagy örömére. Az egész délutánt nagyon élvezték a gyerekek, de a legnagyobb örömet számunkra az eredményhirdetés jelentette, hiszen a sok jó csapat közül iskolánk csapata az első helyezést érte el. Gratulálunk nekik, igazán ügyesek voltak!

Makkai Katalin