Szent László ÁMK

Lukin László Ének-zenei Általános Iskolája és

Alapfokú Művészeti Iskolája

Tótágas nap

A DÖK először rendezte meg iskolánkban a Tótágas napot. Egész héten kampányoltak a gyerekek, majd csütörtökön megválasztották a diákigazgatót, igazgatóhelyettest, valamint a diák iskolatitkárt. Pénteken a diákok átvették az irányítást. Különböző versenyeken (Kapitány labda, röpi, asztali tenisz..) mérkőztek meg az osztályok. A 3. órában a 7. és 8. osztályosok drogprevenciós előadáson vettek részt. A többi diák a katedra másik oldalán próbálhatta ki, hogy milyen tanítani. Nagyon jó hangulatban telt a nap. Köszönjük a segítőknek, hogy ehhez a sikerhez munkájukkal hozzájárultak!
Schveitzer Henrietta