Szent László ÁMK

Lukin László Ének-zenei Általános Iskolája és

Alapfokú Művészeti Iskolája

SULIKUCKÓ

Programsorozatunk első alkalma remek hangulatban telt, hála ezért a sok érdeklődő és ügyes kezű gyermeknek.
A foglalkozás a finommotorikus mozgásokra épült, amelyet ilyen korban fontos megalapozni, hogy első osztályban az írástanulás zökkenőmentesen történjen. A Montessori pedagógia volt segítségünkre a feladatok kiválasztásánál.

A “Csináld magad” részben nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a gyerekek az apró mozgásokkal változatos formában találkozzanak, valamint, hogy az önálló munkánál tapasztalati úton juthassanak el a saját sikereikhez. Öröm volt látni, hogy egy kis kézműveskedés után sokan tértek vissza az asztalokhoz és újból ügyeskedni kezdtek.
A következő programunk a “Zenekuckó” nevet viseli, amely szuper izgalmas és mozgalmas ézis feladatokkal fogja várni az érdeklődőket januárban.

Nagy Viktória