Tisztelt Kollégák, Szülők, hozzátartozók, kedves Ballagók!
Kiktől búcsúzunk a mai nap? Kik ős és milyenek, mint osztály és kik ők egyénileg?
Erről szeretnék néhány gondolatot megosztani Önökkel, veletek.
Az előző hetekben arról faggattam kollégáimat, hogy nekik mi az első, ami eszükbe jut róluk.
Először is, mint osztály szeretném jellemezni őket a válaszok alapján.
Én szeretem a nyílt, tiszta tekintetüket. Jó, hogy hagyják magukat szeretni. Humorosak.- mondta Györgyi néni.
Értelmes és sokszínű társaság. Pethő Attila bácsinak ez volt az első két gondolata.
Erika néni így vélekedett: Életvidám csapat, felszabadult vagyok köztük. Értik a humort. Angolul is!
Együttműködés, örömmel való munkálkodás, intelligens humor az első ami eszembe jut. A második pedig az, hogy szeretnek túrázni, és hogy tudják a határokat. Nagyon szeretem őket! Judit néni szavait hallhattátok.
Erzsi néni azt mondta, hogy széles látókörűek, jószándékúak, törekvők, kedvesek, humorral megáldottak, és mindent meg lehet velük beszélni.
Tibor atya sem maradt ki a sorból. Szerinte a legnagyobb erényük az őszinteség és az, hogy jó könyörgéseket tudnak írni.
Végül Kati néni gondolatai: Nagyon ügyesek, összetartók és találékonyak. Kirándulások, iskolán kívüli programok során nem kell izgulni értük, mert megbízhatóak és vigyáznak egymásra.
Kedves jelenlévő felnőttek! Manapság mindenhonnan az zúdul ránk, hogy milyenek a mai fiatalok, milyen borzasztó nehéz dolga van a pedagógusoknak, szülőknek a sok neveletlen gyerekkel.
Akik így vélekednek, azok sajnos nem a jó receptet használták a gyerekek felnevelése során. Mi azonban, az előzőek szerint azonos szakácskönyvet forgattunk, mert a végeredmény egy ilyen nyolcadik lett.
Fásultság helyett nyílt tekintet, kamaszos letargia helyett életvidámság, lustaság helyett szorgalom, hazugság helyett őszinteség. Olyan, mintha nem a Z, illetve alfa generációról írták volna ezeket, hanem valami korábbi időből való diákokról.
Nagy öröm számomra, hogy a tanár nem azt mondja, hogy már rosszul vagyok, ha becsengetnek és alig várom a kicsengetést, hanem, hogy felszabadult vagyok köztük. Nyoma sincs kiégésnek, lehangoltságnak és kölcsönös utálatnak. A titok talán az összetevőkben rejlik. Kölcsönös tisztelet és segítségnyújtás. Olyan nyolcadik ez, akikért még a hetedikesek is szerettek volna tenni valami egyedit, valami sajátot. Így születtek meg a zenék, és jött létre a – talán meglepő ballagási műsorelem – a tánc- és tornaelemeket tartalmazó performansz.
Kati néninek ők az első osztálya. Ennek megfelelően, sok első megtapasztalása volt velük.
Tőlük tudhatta meg, hogy az ajtó, ha nyikorog, Old Spice deo-val kell bekenni. Hogy, ha maradandó nyomot akarunk magunk után hagyni, akkor elég, ha egyikünk a kellő pillanatban belöki a bokorba a másikat, ahol azóta is Marci alakú nyílás tátong, hogy földrajz témazáró előtt bátran forduljunk a Bibliához – hátha van benne puska.
Ígértem, hogy személy szerint is búcsúzni fogunk. Búcsúzunk:
Kamillától, csendes mosolyától, jó szívétől,
Dékány Marcitól, aki mindannyiunknak példája lehet, hogy kell szeretni a kistestvért,
Döbröntei Marcitól, humorral átitatott csillogó tudatától,
Mollitól, átható tekintetétől és kimagasló sportteljesítményeitől,
Zsolnától, küzdeni tudásától és szép hajától,
Misitől, a megtestesült nyugalmától, szorgalmától,
Majától, szelíd vagányságától, kiegyensúlyozottságától,
Barnitól, a jó vezetőtől, annak minden szerény és pozitív tulajdonságával együtt,
Botitól, segítőkész elfogadásától és színpadi szerepléseitől,
Hubától, a kreatív, jó kommunikációs és logikai készséggel megáldott mestertől,
Jonatántól, alázatától és az erdélyi hagyományokhoz való kötődésétől,
Kosztolányi Annától, békességes létezésétől, gyönyörű mozdulataitól,
Rózától, mindig bátorító mosolyától, finom lelkétől,
Bencétől, az ÉZI James Bondjától, aki megígérte, hogy tánc közben nem focista lesz, hanem maga Bond. És így is lett.
Noémitől, akinek a pozitív életszemlélete ellensúlyozza kamaszos bizonytalanságát,
Sárától, a magyar népi kultúra lelkes terjesztőjétől és a kicsik szeretetétől,
Hankától, a csendes segítőtől, aki barátai közt – igen helyes módon – nem is olyan csendes,
Pankától, gyönyörű hajától és halk szavától,
Alíztól, a kérdéseitől és jó értelemben vett erős akaratától,
Venceltől, fantasztikus számítógépes tudásától és grafikáitól, segítőkészségétől,
Tánczos Annától, olvasottságától, higgadtságától, szelíd tekintetétől.
Felesleges minden további szó. Az előbb elmondottak minden lényeges dolgot tartalmaztak.
Végezetül a reggeli imádságok emlékét megidézve, egy bibliai idézet Józsue könyvéből.
„… légy erős és kitartó! Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.”
Több olyan szülő is van, aki mindig, minden esetben támogatta az iskolát hozzáállásával, segítségnyújtásával, elismerő szavaival, példamutató együttműködésével. Nehéz szavakat találni arra, hogy milyen érzés ez nekünk, milyen felemelő, megerősítő érzés. Hálás vagyunk nekik ezért a munkáért.
Egyikük maradandó nyomot is hagyott iskolánk termeiben falfestései, igényes feliratai által. Sokszor fog eszünkbe jutni ezekről és remek gyermekéről Szepesi Mariann.
Van még két szülő, akinek egy kis emléket szeretnénk adni iskolánkért, nyolcadikosainkért végzett tevékenységéért és rajtuk keresztül megköszönni mindannyiuknak a nyolc évet. Gerencsérné Sokcsevics Ibolya és Kosztolányiné Gergely Orsolya.
Gőbl Zoltánné